Ebben a hónapban nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egyedülálló és izgalmas beszélgetést folytattam az egyik olyan emberrel, aki példaképem lett. Idén tavasszal olvastam az első könyvét, és ez annyira megindított; fájdalmat és sok felszabadulást egyaránt éreztem. A lehető legtöbb vele készült interjút meghallgattam, aztán elolvastam a második könyvét, és arra gondoltam, milyen lenne, ha nem csak képzeletben, de a való életben is találkoznék vele … és az élet nagylelkű volt velem. Így kaptam egy lehetőséget arra, hogy online beszélgetést folytassak Edith Eva Egerrel – a terapeutával, aki 90 évesen adta ki első könyvét, aki túlélte a holokausztot, aki életét saját kezébe vette, és szenvedés helyett a szerelmet választotta. Beszélgetésünk a Zoom-on zajlott; alább láthatják a párbeszédünk töredékeit.
Gáspár: Szeretnék bemutatkozni. Gáspár György vagyok, klinikai pszichológus, pár- és családterapeuta vagyok. Itt születtem, Romániában, de részben magyar vagyok, apám magyar volt; úgy érzem, hogy valahogy mély kapcsolat van közöttünk, és ezért is vagyok oly boldog, hogy veled beszélgethetek.
Edith: Tudod, a románok és a magyarok nagyon hasonlóak. A lelkemben nagyon magyar vagyok.
Gáspár: Ez fantasztikus, Dr. Eger! Néhány hónappal ezelőtt megnéztem egy tévéműsort (On the Spot) a magyar televízióban, ahol te voltál a főszereplő. És azt mondtam: „Ó, istenem! Ki ez a nő? Csodálatos!” A műsor után keresgélni kezdtem a Google-on, hogy kicsoda is Dr. Eger, és találtam cikkeket, interjúkat és a könyveit, és azt mondtam, hogy „Ó, Istenem! Ez az új példaképem!”, mert nagyon erős vagy, és valahogy úgy éreztem, hogy ilyen energiára van szükségem az életemben. Szóval nagyon-nagyon örülök, hogy beszélgethetünk, Dr. Eger, és még egyszer köszönöm szépen, hogy nagyon sok időt töltöttél.
Edith: Az embereket mindig hozzám küldik, nem jönnek hozzám. Hozzám küldtek téged is, ezért üdvözöllek az életemben!
Gáspár: Köszönöm, nagyon kedves vagy! Dr. Eger, ezzel a kérdéssel szeretném kezdeni: Ki az a Dicuka? Olvastam róla az első könyvedben, és kérlek, mond el, mi a története? Ki ez a kislány, akit Dicukának hívnak?
Edith: Dicuka a becenevem. Magányos kislány volt, két lány után jött, és állítólag fiú kellett volna legyen. Sok időt töltöttem egyedül. Anyám azt mondta nekem: „Örülök, hogy van agyad, mert küllemed az nincs.” Tehát nagyon-nagyon jó elmém alakult ki, latinul és görögül is tanultam, könyvklubom volt, Freud Álmok értelmezését tanulmányoztam. Így kaptam ezt a nevet, és részese lettem a játéknak.
Gáspár: Jaj nekem! Olyan érdekes történet!
Edith: Tehát párokkal dolgozol? Szeretek párokkal dolgozni és látni, hogy az ellentétek hogyan vonzzák és hajtják egymást, és hogyan akarják megváltoztatni egymást.
Gáspár: Igen, igen, pontosan! Érdekes, hogy szívesen maradnánk szimbiotikus kapcsolatban, de tudjuk, hogy egy ilyen kapcsolat nem jár a fejlődés lehetőségével. Ezért kell felfedeznünk, hogy kik vagyunk egy párban, és ki a másik.
Edith: Tudod, az unokatestvérem, Kaján Tibor Budapesten élt, és küldött nekem egy képet Freudról. (Freud karikatúráját mutatja nekem, szivarjával a szájában és rúzsnyomokkal az arcán). Néha a szivar csak egy szivar. [Nevet]
Gáspár: Dr. Eger, amikor elolvastam az első könyvedet, a Választást, (The Choice), annyira meghatott, hogy sírni kezdtem. Tisztán emlékszem, hogy repülőgépen voltam, a családomhoz utaztam, és könnyek gördültek le az arcomon. Valahogy éreztem a fájdalmadat, a szüleim és a belső gyermekem fájdalmát. Tehát a könyv erőteljes volt számomra, talán gyógyító is, még nem tudom. Tehát szeretnélek megkérdezni, tudnál-e néhány szót mondani az Auschwitz utáni gyógyulási folyamatáról? Mikor és hogyan kezdődött számodra a gyógyulás, Dr. Eger?
Edith: Mély problémáim voltak a haraggal. Nem igazán tudtam, mit kezdjek vele, ezért sokáig elnyomtam. Aztán egy napon elmondtam a nővéremnek, hogy vissza akarok menni Auschwitzba. Vissza akartam térni az oroszlán barlangjába, az oroszlán arcába nézni, és visszaszerezni az ártatlanságomat, és a szégyent és a bűntudatot az elkövetőknek tulajdonítani. A nővérem rám nézett és azt mondta: „Idióta vagy. Mazochista vagy.” De ehhez semmi köze nem volt. De én visszamentem, és ezt a munkát végzem ma. Újra meglátogatom azokat a helyeket, ahol jártam, újra átélem az élményeket, majd felülvizsgálom az életem. Tehát mondhatni, hogy szülésznő vagyok. Terhes vagy, és meg fogod szülni azt a saját magad, aki szabadnak teremtetett. Tehát a szabadság a kulcsszavam. Szabadság a koncentrációs táborral szemben a saját fejedben, a kulcs pedig a hátsó zsebedben van.
Gáspár: Hmm, szóval a náci az agyunkban van?
Edith: Igen, és ezért fontos, hogy ne cipeljük ezt a nácit magunkkal, különben továbbra is a foglyuk maradunk.
Gáspár: Ez annyira igaz. És nagyon fontos olyan történeteket hallani, mint a sajátunk, mert ez lehetőséget ad arra, hogy megértsük önmagunkat, hogy szeressük önmagunkat, és hogy jó kapcsolatot ápolhassunk önmagunkkal. Dr. Brené Brown-nal folytatott beszélgetésedben azt mondtad, hogy Auschwitz lehetőség volt számodra. Mi a titkod, Dr. Eger? Mi a nagyhatalmad?
Edith: Korábban harcoltam a múlttal és elmenekültem tőle, de most szembesülök vele. És azt gondolom, hogy fontos átvészelni a fájdalmat, átmenni a halál árnyékának völgyén, de ne ott táborozzunk, ne ragadjunk oda. Nem vagyok hajlandó áldozat lenni. Nem én vagyok, nem az én identitásom. Ezt tették velem. Nagy a különbség. Nem vagyok hajlandó áldozat lenni, én csak áldozatul estem. Ezért tartom fontosnak, hogy újra áttekintsük a múltat, és abbahagyjuk a futást, és megtaláljuk a módját annak, hogy valahogy soha ne adjuk fel. Én sohasem adtam fel.
Gáspár: Tehát a tanulság az, hogy ne meneküljünk a múltunk elől, hanem hogy elfogadjuk, megértsük …
Edith: … De élj a jelenben. És gondolkodj fiatalosan, de nem vakmerően.
Gáspár: Dr. Eger, a negyvenes éveidben fedezted fel a pszichológiát és a pszichoterápiát. Szeretném megkérdezni, milyen volt az életed előtte? Hogyan kezelted azelőtt a traumáidat és veszteségeidet?
Edith: Teljesen elmenekültem előle. Fiatalon házasodtam meg, teherbe estem Marianne-nal, az orvos megtervezett egy vetélést, mondván, hogy túl fiatal vagyok, és hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy gyereket vállaljak. De túlélő vagyok, ezért feláltam és azt mondtam: „Uram, én az életet választom. Jó éjszakát.” A férjem követte az orvost, és azt mondta:” Elnézést kérek, hogy fiatal feleségem nem tudja, hogyan kell tisztelettel beszélni az orvosokkal.” Ez az egész patriarchátus 1946-ban volt. Hála Istennek, Marianne gyönyörű, nagy baba volt! Szóval, mindig kell kérjél egy második véleményt! Képzeld el, ha hallgattam volna az orvosra! Soha nem bocsátottam volna meg magamnak. Most a lányom ragyogó gyermekpszichológus, és sportpszichológus is. A férje pedig megkapta a közgazdasági Nobel-díjat.
Gáspár: Gratulálok!
Edith: A neve Robert Engle …
Gáspár: Tehát nagyon büszke anya vagy.
Edith: Nagyon büszke vagyok arra, hogy nem adtam fel. És hála Istennek, 93 éves vagyok, és soha nem mentem nyugdíjba. A jelenben élek. Csak most érinthetlek meg. A jelenben gondolkozom és fiatalosan.
Gáspár: Elképesztő vagy, Dr. Eger!
Edith: Tudja, mit mondott Jézus, csak a gyerekek mehetnek a Mennybe. És ez tetszik nekem, mert gyerekszerű akarok lenni, de nem gyerekes.
Gáspár: Igen, ennek tényleg sok értelme van. Dr. Eger, te is magyar vagy, Európában születtél. Milyen érzéseid vannak most, amikor Kassán élő gyermekkori otthonodra gondolsz?
Edith: Nagyon szomorú vagyok. Nagyon szomorú, mert a szüleimnek volt jegyük az Egyesült Államokba érkezni, és soha nem használták őket, és soha nem tudták, mi fog történni ezután. Azt hiszem, a kíváncsiságom segített túlélni Auschwitzban, mert mindig is tudni akartam, mi fog történni ezután. Senki sem tudta. Ébresztettek minket, hajnali négy órakor, és nem tudtuk, hogy a gázkamra lesz-e, vagy tényleg csak lezuhanyozhatunk. Nem tudtuk, hogy víz jön-e ki a csövekből, vagy gáz. Tehát nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert nem volt garancia, nem volt bizonyosság. Ezért éreztem úgy, hogy megtaláltam a szeretetet, és hogy megtaláltam Istent Auschwitzban. És az emberek azt kérdezik tőlem: Hol volt Isten Auschwitzban?
Gáspár: Isten benned volt …
Edith: Nos, tudod, az a férfi, aki ezt megkérdőjelezte, Rosenberg, mostanában halt meg, és azt hiszem, én is átestem ezen a szakaszon. A válaszom az, hogy az Istenem, a szerető Istenem arra késztetett, hogy váltsam szánalomra a gyűlöletet, és sajnáljam az őröket, egyenruhájukat viselve, a gyerekeket a sütőbe dobva, még gáz nélkül is. Nem Isten ölte meg a szüleimet, az emberek tették. Tehát, Isten olyan, mint Tinkerbell (Csingiling), szeretem a szabad szellemét. Szeretem, hogy Isten velem van, és nagyon boldog leszek a halálos ágyamon, mert nemcsak, hogy túléltem, hanem segítettem másoknak áttérni az áldozattá válástól az önfelfedezésig, a sötétségtől a világosságig, az elméd börtönétől a kulcsig a zsebedben.
Gáspár: Dr. Eger, milyen a viszonyod Istennel?
Edith: Szeretem az Istenemet. Isten segített feladni a bűntudatomat. Megteszem, ami emberileg lehetséges, majd átadom. De nincs semmiféle isteni hatalmam, hiába az emberek azt mondták, hogy megbocsátottam a náciknak. Nem, nincs ilyen hatalmam, de szabadulni akarok, ezért nem viszem magammal a nácikat, mert ha vinném, akkor a múlt foglya lennék. Hány évesek a szüleid?
Gáspár: Édesnyám 60 éves, édesapám pedig 42 éves volt, amikor meghalt.
Edith: Sajnálom, nagyon fiatal volt.
Gáspár: Igen, fiatal volt.
Edith: Sajnálom, nagyon fiatal volt. És édesanyád soha nem épített új életet?
Gáspár: Nem, olyan jó nő és olyan szerető anya, de azt hiszem, hogy feláldozta magát. Úgy gondolom, hogy anélkül, hogy ennek teljes tudatában lett volna, hű maradt édesapámhoz, még azután is, hogy elvesztettük.
Edith: Míg édesapád valószínűleg soha nem akart volna mást, csak azt, hogy boldog legyen és jobb életet éljen. El kell mennie a sírjához, és meg kell adnia magának a szabadságot, hogy jó életet éljen … hogy kiszabadítsa magát a múltból. Ez a legszebb ajándék, amit valaha adhatna édesapádnak: a szeretetét és a szerető önmagát.
Gáspár: Igen, ennek van értelme! És ezért is vagyok nagyon hálás, hogy folytathattam veled ezt a beszélgetést, mert nem csak példa vagy számomra, hanem édesanyámnak is modell. Úgy gondolom, hogy ő és más korú nők sokat tanulhatnak tőled.
Edith: Sok keresztény hisz az áldozat gondolatában, és általában úgy gondolja, hogy a szenvedés mértéke a mennyben elfoglalt helyünk biztonságát jelenti, hogy Jézus vár ránk! De Jézus is zsidó volt, nem keresztény. Ha jól emlékszem, a kereszténység néhány évszázaddal Jézus után következett. Amikor iskolába mentem, a gyerekek engem támadtak és Krisztus-gyilkosnak neveztek. Ez Hitler előtt történt. Ez azt mutatja, hogy az antiszemitizmus volt, és még mindig van … Ezt átéltem, láttam és éreztem. Hány éves vagy, Gáspár?
Gáspár: 39 éves vagyok, hamarosan 40 leszek.
Edith: Van gyereked?
Gáspár: Sajnos nem. Sok energiámat fektettem a munkámba. És ha elgondolkodom a könyvein, akkor ezen a területen is segítenek. Úgy érzem, a középkorú válság kúszik felém, félek, hogy elpazarolom az időmet … és amikor megláttam a történetedet, azt a tényt, hogy 90 éves voltál, amikor kiadtad első könyvedet, rájöttem, hogy sok mindent meg lehet tenni 40 év után is, és ez segített megőrizni reményemet. Apám meghalt, miután betöltötte 42. életévét, ami azt jelenti, hogy az elmémnek perspektívája van arra a korra … csak nem tudom, mit jelent az élet 42 után. És az a tény, hogy ennyi energiád van, és hogy annyira tele vagy élettel, segít elképzelnem a saját jövőmet. Köszönök mindent, amit én és mindannyian kaptunk tőled, Dr. Eger! Nagyon hálás vagyok!
Edith: Öregnek kell lenned ahhoz, hogy fiatal legyél! [Nevet] Olyan jól érzem magam, hogy nem vagyok okos, hanem bölcs. És szeretem az élet minden pillanatát. És még mindig szeretem a csabait, a gyulait és a magyar szalámit …
Gáspár: Teljesen egyetértek veled, a magyar konyha nagylelkű és ízletes.
Edith: Imádom a sertéshúst, kiváló étkezési élményben volt részem Budapesten! A következő látogatásod alkalmából feltétlenül menj el oda! Mindig jártam a piacon és libamájat vásároltam … és azt is elismerem, hogy imádom a csirkés paprikás …
Gáspár: Ah! A csirkepaprikás olyan jól passzol egy uborkasalátához!
Edith: Vasárnap készítettem egy uborkasalátát, hagyományos magyar recept után.
Gáspár: Ez nagyon jól hangzik! [Nevet] Visszatérve az emberi szenvedésre, hogyan találhatnánk meg az erőt vagy a bátorságot, hogy hajlandóak legyünk kockáztatni és szenvedni?
Edith: Nem hiszem, hogy szenvedést kérnénk, nem hiszem, hogy szenvedni akarunk … de amikor már ott vagyunk, akkor választhatunk: hogy az ajándékot és a reményt reménytelenségben találjuk-e. Felhasználtam Auschwitz-ot arra, hogy felfedezzem, az élet belülről kifelé van, nem pedig fordítva. Senki sem tesz boldoggá, én teszem boldoggá saját magam. Mert csak én vagyok magamnak egy életen át. Soha nem lesz más, soha nem lesz más édesanyád, és tudom, hogy édesapád azt akarja, hogy édesanyád boldog legyen. Egyáltalán nem tesz neki szívességet. Ő csak egy vértanú, és nem tudom, megtérül-e neki. Tudod, hogy minden viselkedés kielégíti a szükségleteket, így keresheted a másodlagos előnyöket. Nem segít a trónján ülni, mint egy tehetetlen királynő.
Gáspár: Dr. Eger, sokat beszélsz a szabadságról, de mi a különbség a pozitív és a negatív a szabadság között?
Edith: Azt hiszem, a szabadság a koncentrációs táborból származik, amelyet a saját fejemben hozok létre. Mindenkinek van választása; nem lehet áldozat agresszor nélkül. És néha ez történik. Az áldozatok gyengék, az agresszorok pedig erősek, ezért az áldozat azonosulni fog az agresszorral. Ezt hívjuk Stockholm-szindrómának.
Gáspár: Hogyan szabadíthatja ki valaki az elméjében felépített börtönt?
Edith: Nos … azt hiszem, szeretettel születtünk, megtanulunk gyűlölni, megtanulunk ítélkezni más emberek felett, és hitrendszert hozunk létre, és ezért tudnod kell, mit gondolsz, mert amit gondolsz, azt létrehozod. Amikor Auschwitzban voltam, mindig a holnapnak éltem. Láttam egy fiút, aki azt szokta mondani, hogy gyönyörű szemem és gyönyörű kezem van. Tehát nem engedtem, hogy az őrök megérintsék a szellememet. Bármelyik percben bedobhatnak a gázkamrába. Nekik volt ez a hatalmuk. De soha nem tudták megölni a szellememet.
Gáspár: Ez olyan hatalmas!
Edith: Nagyon erőteljes, mert csak egymással rendelkeztünk, és ha csak magadnak voltál, akkor nem sikerült. Túllépned kell az Egó-szükségleteit, és ez az, amit egyik a másiknak jelent. Tehát egy fogvatartott családot kellett létrehoznunk. Január 6-án, a Capitoliumon. Hallottál erről? Hat millió gyilkosság nem volt elég. Mit gondolsz, mit éreztem? Amerikába jönni és demokráciát várni. De ez nem demokrácia. Amikor 1949-ben a fürdőszobába mentem, abban a gyárban, ahol dolgoztam, rájöttem, hogy a színes embereket másképp kezelik, ezért csatlakoztam hozzájuk, és Martin Luther King-el vonultam 1963-ban, Washington DC-ben.
Gáspár: Ez olyan csodálatos!
Edith: Nézd, a szeretet nem az, amit érzel, hanem az, amit csinálsz.
Gáspár: Igen, pontosan.
Edith: A pozitív gondolkodás önmagában nem hoz nekünk semmi jót. A pozitív gondolkodás csak akkor jó, ha pozitív cselekvés követi.
Gáspár: A klinikai gyakorlatod másik fontos fogalma a választás, a megközelítés pedig a választási terápia. Melyek a megközelítésed elvei?
Edith: Well, you know, people call me a shrink, but I say ‘No, I only stretch.’ I stretch the perspective over choices, because the more choices you have, the less you feel like a victim. That’s very important, that you don’t shrink. I was asked to take care of someone who was going to get shock treatment, but I don’t work like that. I don’t want anybody to mess with the brain, so I’m also very careful about medication. America is the most medicated country in the world. Anyway, I think that you might be able to answer me a question, about you getting married.
Nos, tudod, az emberek zsugorítónak[1] hívnak, de én azt mondom: „Nem, csak nyújtózkodom.” Megnyújtom a nézőpontot a választások felett, mert minél több választásod van, annál kevésbé érzed magad áldozatnak. Nagyon fontos, hogy ne csökkenjünk. Felkértek, hogy vigyázzak valakire, aki sokkos kezelésben részesül, de én nem így dolgozom. Nem akarom, hogy bárki az aggyal játsszon, ezért a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban is nagyon óvatos vagyok. Amerika a legnagyobb mértékben gyógyszerezett ország a világon. Egyébként úgy gondolom, hogy esetleg válaszolhatsz nekem egy kérdésre, hogy megnősülsz-e.
Gáspár: Köszönöm ezt a lehetőséget!
Edith: Az lenne a kérdésem, hogy szeretnél-e feleségül venni egy olyan valakit, mint te magad?
Gáspár: Nem tudom. Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy valaki férje legyek. És azt hiszem, sokat dolgozom rajta.
Edith: Ne dolgozz rajta, csak menj játszani. Ne dolgozzál rajta, csak megengeded, hogy ne zsugoritó, hanem nyújtó legyél.
Gáspár: Tehát ez azt jelenti, hogy engedélyt kell adnom magamnak a további játékra?
Edith: … Embernek lenni, hibázni, feladni a perfekcionizmust, feladni mások jóváhagyásának szükségességét, lemondani arról, hogy mindenkinek tetszeni kell. Bizonyos személyiséggel kell rendelkezned, kongruensnek kell lenned. Tehát ha nősülni akarsz, akkor beszélni kell a szexről, a pénzről és az anyósról és apósról. A szex és a pénz az irányításról és a hatalomról szól. Ne szeretkezz harc után, mert akkor megerősíted a harcot. Ne csináld. Légy felnőtt. Légy férfi, nem férfinemű. A férfi pedig tanár, példakép, védő. Ez a férfi.
Gáspár: Köszönöm! Dr. Eger, meséljen nekem Ericről. Tudom, hogy a barátod volt. Talán ő volt az első szerelmed?
Edith: Imre (Eric) volt a lelki társam. Palesztinába akartunk menni, és nagyon erős cionisták lettünk. Itt van a képe velem, tizenöt éves koromban. (Lásd alább) Sajnos a felszabadulás előtt megölték.
Gáspár: Igen, emlékszem, hogy olvastam ezt a könyvben.
Edith: Amikor felszabadultam, kórházba helyeztek, gipszbe helyeztek … Öngyilkos hajlamú lettem, tudva, hogy a szüleim nem térnek vissza, és Imrét megölték Kölnben. Nem volt PTSD, ne is gondolj rá. Nem poszttraumás stressz volt… nem rendellenesség. Ez bánat.
Gáspár: Úgy érted, hogy ez egy normális reakció.
Edith: Igen, ez normális reakció a veszteségre. Ez bánat. Ez nem klinikai depresszió. Bánat, aztán érzés, majd gyógyulás. Ez az út. Nem gyógyíthatod meg azt, amit nem érzel. Nem gyógyítod a bánatot.
Gáspár: Dr. Eger, találkoztatok Viktor Frankl-al, ő a mentorod is volt…
Edith: Igen, igen, még együtt is táncoltunk. Még fel is kértek, hogy mondjak beszédet az ő tiszteletére 90. születésnapja alkalmából. Hegyet mászott, és a hetvenes éveiben repülési órákat vett. Nagyon csodálatos ember volt! És volt szerencsém találkozni vele a hetvenes években San Diegó-ban. És igen, logoterápiás diplomata vagyok.
Gáspár: Mit gondolsz, mi a kapcsolatok szerepe az életünkben? Mennyire számítanak a kapcsolatok?
Edith: Azt gondolom, hogy remélhetőleg összekapcsolódunk valódi önmagunkkal, nem pedig önmagunk képével, amelyet Egó -nak hívunk. Ez a hamis énünk. Nem az igazi énünk, hanem az, amit létrehozunk magunkról. De látod, ugyanaz vagyok a színpadon, mint a színpadon kívül, és soha nem akarok más lenni. Ezért jövök hozzád, és arra kérlek, hogy legyél a barátom, és szeress engem, mint Edie, Editke, és talán azt mondod, hogy Köszönöm szépen! Nagy rajongója vagyok a négybetűs „risk” szónak – kockázat. Megkockáztatom, hogy megszerezzem, amit akarok. Ha nem azt kapod, amit szeretnél, akkor rendben van, hogy csalódott vagy, de ne csüggedj. Nem árt haragudni, de ne enged, hogy ez ellenérzéshez vezessen. Tehát jó albeszédet kell gyakorolnod, hogy elmond magadnak, hogy rendben van, de ez nem azt jelenti, hogy elutasítottak. Engem senki sem utasít el. Tehát nagyon fontos figyelni a albeszédet, hogy még mindig egész ember vagy, jó ember … csak akartál valamit, és nem érted el. De nem „utasítottak el”. Téged senki sem utasít el csak saját magad. Figyelj arra, hogy mire figyelsz, mert amit gondolsz, azt létrehozol. Az biztos.
Gáspár: Mi a véleményed az önszeretetről, Dr. Eger? Mit jelent manapság az önszeretet?
Edith: Azt hiszem, hogy az önszeretet öngondoskodás. Nem nárcisztikus, ezt újra és újra elmondom. Amikor Auschwitzban jártam és kijöttem, megláttam egy egyenruhás férfit, és egy pillanatra azt hittem, visszatértem a táborba. Arra a felismerésre, hogy amerikai útlevél van a zsebemben, emlékszem, úgy döntöttem, hogy nem vagyok Popeye, hanem az vagyok, aki, nem kell mondanom semmit annak az embernek, csak legyek önmagam. Nem kell olyan képet alkotnom, amelyet talán más emberek jobban szeretnek, nem hazudok Auschwitzról, de nem is Auschwitzban élek. A jelenben élek.
Gáspár: Hogyan lehet egyensúlyban tartani az önszeretet és a mások iránti szeretetet?
Edith: Nos, senkit nem lehet szeretni, hacsak nem szereted saját magad. Nem adhatod meg azt, ami nincs. Tehát nagyon fontos, hogy szeresd magad, mert ha nem, miért tenném én?
Gáspár: Az első lépés tehát az, hogy szeressük magunkat, és csak utána tudunk szeretni másokat.
Edith: Semmi sem jó, ha túlzásba esel. Ne csinálj semmit túlzottan. Nem kell minden percben megcsókolnod a kezed, és mondanod „szeress, szeress, szeress”. Szeress engem, annyit tesz, hogy kiszabadítsd magad, kiválaszd az érzéseidet, hogy ne zárkózz be annak börtönébe, amit meg kellene tenned, vagy meg kell tenned. Tudni, hogy szerető szülő van benned. Ehhez el kell válnod saját szüleidtől. Amikor az édesapád nagyon fiatalon meghalt, nem tudom, hogy valaki félrevett-e téged, és valóban elmondta-e neked, mit jelent felnőttnek lenni. Jó megtalálni valakit ősz hajjal, olyat, akit tisztelsz, és megkérdezheted, mi kell ahhoz, hogy ember legyél. Ne feledd, hogy nem férfinemű, hanem férfi!
Gáspár: Nagyon köszönöm, Dr. Eger!
Edith: Szívesen! Ha kétségeid vannak, akkor ne tedd meg. Ha készen állsz, merülj el, térdelj le és ejsd teherbe. A gyermek számára jobb, ha házasok vagytok. A gyerekeknek boldog szülőkre van szükségük. Válasszd el az igényeket a vágyaktól. Lélegezned kell, aludnod kell, eltávolítani az anyagokat a szervezetből. De nem kell megnősülnöd. Válasszd el az igényeket a vágyaktól.
Gáspár: Köszönöm, Dr. Eger! Utolsó kérdésem, van-e tanácsod számunkra a világjárvány után? Mi a tanácsod számunkra, hogy megőrizzük elménk, érzéseink és jólétünk?
Edith: Ne menj vissza! Legyen ez egy új kezdet. Egy új kezdettel megszülheted azt az éned, akinek szabadnak, ítéletmentesnek kellett lennie … de ne menj vissza! És ne próbáld elfelejteni a múltat. Megtörtént, és ha egy dolgon nem lehet változtatni, az a múlt. Forogsz vagy fejlődsz? Szerintem, a szerelem definíciója az elengedés képessége. Engedd el a jóváhagyás szükségességét, engedd el a perfekcionizmust, és szüld meg azt az éned, aki szabad kell legyen.
Gáspár: Tehát itt az ideje, hogy tanuljunk a múltból és felfedezzük önmagunkat …
Edith: Igen, van egy kisfiú odalent, aki sír, és ennek a fiúnak egészséges, szerető édesapára van szüksége. És megjelensz neki. Menj, keresd meg! Ott van, benned.
Gáspár: Köszönöm, köszönöm szépen, Dr. Eger, az időt, amit ajándékoztál, azt hogy itt voltál, köszönöm a kedves szavakat! És köszönöm a könyveket! Szeretem a The Choice-t és a The Gift-et, csodálatosak! Nagyon köszönöm a munkádat! És legközelebb találkozzunk Budapesten, mit gondolsz erről?
Edith: Ó, nagyon szeretném! Tudod, a lányommal egy könyvet írok magyar receptekről. Remélhetőleg meg fog történni a találkozó!
Gáspár: Remek, tegyük meg!
Edith: Isten áldjon! Köszönöm!
Forditó: Mirela Pinte
[1] Szójáték: Az angol shrink szó dupla jelentése: psichológus (főnév) és zsugorítás (ige).